UTAZÁSI ÖTLET: VÁROSI SÉTA AZ ESŐBEN
Ázsiai utunk során hamar megtapasztalhatjuk: ha itt esik, akkor zuhog is, de nagyon. sokaknak ez tragédia, hiszen nem bőrig ázni indulnak el Ázsiába. A tapasztaltabb utazók azonban már indulás előtt megpróbálnak felkészülni a hirtelen lezúduló nedves istencsapásokra. A számukra szeretnék néhány alternatív ötletet is adni blogunkban.
A legkézenfekvőbb a városi séta, mert errefelé még soha sem havazott és remélhetően nem is fog. Az eső sem az a jéghideg, csontig hatoló és lélekfagyasztó undormány, mint az északibb országokban. Az ázsiai városok központjai általában fantasztikus és kaotikus képződmények, rengeteg látnivalóval, keskeny sikátorokkal, eldugott kis terecskékkel és a mindennapi élet nyüzsgésével. Egy ilyen városra és esős látványára szeretnék egy példát mutatni.
MIÉRT ÉPPEN HANOI?
Az összes kelet-ázsiai városok közül, ahol volt szerencsém mostanáig megfordulni, számomra Hanoi a legszebb és legkülönlegesebb. Ezért most Róla szeretnék áradozni egy kicsit és erősen javasolni az ottani nedves idős barangolást.
Amikor Egyiptom első piramisai még csak a helyi uralkodók pajzán gondolatai voltak, a mai Vietnám északi területein az első királyi dinasztia, a Hung királyok uralkodtak. Nagyon hamar kialakultak azok a települések, kereskedelmi központok, amik később komoly városokká váltak. Egy ilyen volt a mai Hanoi környékén fekvő folyami kereskedelmi telep is. Ezért aztán Hanoi (és Vietnam) történetét 5000 évesre becsülhetjük. Az aktuális hatalom központja mindig a Vörös folyó deltavidékén volt. Ez a környék a vietnami kultúra bölcsője. A mai város 1011-ben lett először főváros de citadellája már akkor is az isz. 128-ban épült vár falaira épült. Ma már Vietnam második legnagyobb városa, kb. 8 millió lakossal. Területe több, mint 4000 négyzetkilométer, de a Vörös folyó partján fekvő belső kerületi, különösen a francia negyed, az ezeréves óváros, a “harminchat utca” híres vidéke az igazi turista látványosság. A város területén elszórt, gyakran ezeréves templomok, pagodák, a híres emberek tiszteletére épített szentélyek városa is egyben. Nyüzsgő mindennapi élete igazi keleti nagyvárossá és igazán élhető hellyé teszi mindenki számára. Könyékén rengeteg természeti és kulturális látványosság található, beleértve a mai napig fennmaradt és működő farmvidéket, számtalan kézműves falvat, ősi városok romjait vagy akár az Illatos hegység számtalan pagodáját is.
A fenti erősen hevenyészett leírás is mutatja, hogy bőven van itt mit nézni és felfedezni akár több hónapon keresztül is. Ennyi ideje azonban egy „normál” utazónak nincs, legfeljebb néhány napot tölt a városban. Probléma akkor van, ha az eső is éppen akkor érkezik a városba, mint ő.
Hanoiban sincs mindig napsütés és ha itt esik, akkor nagyon… Egy fél óra alatt le tud esni annyi eső, mint Pesten egy hónap alatt. Ilyenkor előtérbe kerülnek az utcai vízi sportok néhány órára. Az is egy jó kérdés, hogy mit lehet ilyenkor csinálni? Erre kapásból azt szoktam válaszolni az efféle kérdésekre: ilyenkor visszük le sétálnia az utcára az aranyhalakat…
Komolyabban véve a kérdést, rengeteg alternatívát lehet kitalálni ezekre a nedvesebb napokra. Hanoit nem ijeszti meg pár tucat milliméter eső egy óra alatt. Az élet tovább zajlik, legfeljebb kicsit bőrig ázott mindenki. Az eső itt kellemesen langyos és érzésre nedvesebb, mint máshol. A bennszülöttek egyik kedven elfoglaltsága a kávéházi terasz és a hozzá tartozó pár órás kellemes beszélgetés a barátokkal. Előtérbe kerülnek a zárt ajtó mögötti páros elfoglaltságok is.
Az idelátogatóknak ott van a sok művészeti galéria, múzeum és egyéb fedett pénzköltési lehetőségek a piacoktól a plázákig. Ott van a rengeteg kis fedett kifőzde egy kis ragasztó túrára. A kávéházak teraszai, és még sok minden más.
MIT JAVASLOK ESŐ IDEJÉN?
A hozzám hasonló elvetemült lelkeknek pedig az utcai csatangolást javaslom! Fogd meg az okostelcsid vagy a kamerádat, bugyoláld be valami vízhatlan zacsiba més menj le az utcára bőrig ázni!
Igaz, hogy Hanoi nem áll le az esőben, de megváltozik. Csitul a máskor nyüzsgő forgalom, kiürülnek az utcák és megváltoznak a fények. Hanoi ilyenkor átmegy valami földöntúliba. Az óváros sejtelmes, párába burkolódzó kis utcái, a város halk moraja és a mindent beborító lágy fények és a víz csillogása. Igazi bakancslistás hely ez ilyenkor.
Azonban hiába is írnék még pár száz oldalt, ezt az érzést nem lehet szavakkal továbbadni. Meg kell tapasztalni és kész. Néhány fotó Hanoi esős és eső utáni utcáiról talán érzékeltethet valamit ebből.
Csak néhány év, pár ezer milliméter eső és hamar össze tud állni egy ilyen galéria. De akár tíz perc séta alatt is el tud készülni az utazás legszebb fotója! Menjetek le az utcára, ázzatok ronggyá és adjatok esélyt Hanoinak, hogy megmutathassa igazi arcát nektek!
7 hozzászólás
The Beatles – легендарная британская рок-группа, сформированная в 1960 году в Ливерпуле. Их музыка стала символом эпохи и оказала огромное влияние на мировую культуру. Среди их лучших песен: “Hey Jude”, “Let It Be”, “Yesterday”, “Come Together”, “Here Comes the Sun”, “A Day in the Life”, “Something”, “Eleanor Rigby” и многие другие. Их творчество отличается мелодичностью, глубиной текстов и экспериментами в звуке, что сделало их одной из самых влиятельных групп в истории музыки. Музыка 2024 года слушать онлайн и скачать бесплатно mp3.
I love what you guys are up too. Such clever work and coverage!
Keep up the amazing works guys I’ve incorporated you guys to my own blogroll.
tadalafil cannabis tadalafil cost online tadalafil daily boots
generic cialis availability tadalafil 10mg uses tadalafil coupon 20mg
canadian made tadalafil tadalafil cost tadalafil et cialis
tadalafil effects alcohol tadalafil vs viagra tadalafil purchase
cialis online amazon cialis women reviews tadalafil liquid dose