[pl_row]
[pl_col col=12]
[pl_text]

UTAZÁSI ÖTLET: ANGKOR MÁSKÉPP

Tagadhatatlan, hogy pár nap Siem Reap-ben és környékén remek kiegészítése lehet bármelyik, az Indokínai félszigetre tervezett utazásnak, nyaralásnak. Az én ötletem (gyakorlott ottani barangolóként) a következő: BÁNNI FOGOD, HA KIHAGYOD EZT A LÁTOGATÁST. De azt is, ha nem tervezed meg gondosan! Ehhez az előkészítéshez szeretnék néhány ötletet, tanácsot adni az alábbiakban..

NEGATÍV BEVEZETŐ SIEM REAP ÉS ANGKOR MEGLÁTOGATÁSÁHOZ

Pár éve még 1-2 millió és viszonylag igényes utas látogatta meg a helyet. 2019-ben ez már több mint 3.5 millió volt és ebből már majdnem 2 millió kínai. A tavalyi utasok 72%-a november és március között ment. Ez csúcsnapokon kb. 30.000 látogató. Elképzelhető, hogy néz ki a délelőtt közepére a hely. A köveken, sziklákon mászkáló, a gyönyörű kőfaragások előtt százával tömörülő és órákig fényképezgető, szelfizgető tömeg és a hangzavar. Legutoljára márciusban pont olyan volt, mintha a mennyei béke terén sétáltam volna, csak éppen Mao elvtárs nem lógott a falon.

Most a koronavírus utáni időkben még fontosabb tudni, hogyan kerüljük el ezt az érzést! Egy sima influenzás időben sem egy nagy élmény trüsszögő és harákoló tömegben sodródni a kényelmes sétálós nézegetés helyett. Az idén (2020) ősszel is vissza fog indulni a turizmus Siem Reap-ben is. De: jó sok pénzhez jutott az Angkor történelmi Park, amit még az idén el is kell költeni a feltárásokra, restaurálásokra. Ez nem megy másként csak lezárásokkal. Például a csodás Bayon templom felső szintjei is zárva lesznek. Ettől aztán a napi jó pár ezer látogató be is szorul az alsó szintek szűk folyosóira. Engem ez az egymást tipró és okos telefonokkal lelkesen kattintgató tömeg a pekingi metró legrosszabb reggeli csúcsidőszakára. Az alábbi kép egy mindennapos életkép a reggeli napfelkte várásról Angkor Wat bejáratánál.

 

CSINÁLD MAGAD ANGKORT!

Angkor gyönyörű és igazán bakancslistás hely. Mit lehet csinálni, hogy ne a fentebb leírt pokolba jusson az ember?

100%-os védelem a tömeg ellen nincs, de minden megoldás az okosan összerakott egyéni  programokon múlik.

A brahminizmust, hinduizmust és legalább 3 különböző buddhista iskolát az ősi hindu mondavilággal borzasztóan összekeverő helyi “anyanyelvi” idegenvezetést, ami ráadásul reggeltől estig nyomja a dolgot a kánikulában, én szintén nem tudnám ajánlani.

Valami, amit jó szívvel javaslok mindenkinek: szánj a Khmer Birodalomra több időt, ne csak egy villámlátogatást! Angkor és a környező 1000km2 nem 3 napos “kipipálós” program. elsőre legalább is. Én úgy szoktam csinálni, hogy kora reggeltől délig barangolok, aztán vissza hűsölni és pancsolni, majd vissza a terepre. Minden órának megvan a maga helye, mert a csoportos hordáknak menetrendje van.

Készülj fel előre, van már néhány nagyon jó, magyar nyelven is elérhető hiteles internetes vagy éppen nyomtatott forrás is.

Mindenképpen végy magad mellé helyi hivatásos (autós vagy tuk-tuk-os) idegenvezetőt! Könnyű őket felismerni arról, hogy mind khmerek, egyenruhát hordanak és ott lóg a nyakukban a fényképes igazolvány. Ha nem értünk angolul, akkor is őket javaslom, mert profik és mindenben segítenek. . Ők tudni fogják, hova vigyenek, mit mutassanak.

És még egy ötlet: ne a romoknál kezd! Szánj rá legalább egy fél napot érkezéskor a Nemzeti Múzeumra! Nagyon profin összeállított, tematikus galériák során vezet az út; bemutatva a később a terepen látható emlékek, a hindu és buddhista hitvilág, a Khmer Birodalom alapjait és történetét. H így teszel, az Angkor Történelmi Park és Siem Reap tágabb környezete sokkal intenzívebb élményt fog nyújtani neked!

UTAZÁSI ÖTLET: EZÉRT NE ALUDJ SOKÁIG SIEM REAP-BEN…

SONY DSC

Még néhány gondolat a csináld magad témakörében. Aludni nem Siem Reap-ben kell. Kelj korán! Kikerülheted a reggeli után a frontra induló turisták tömegeit! Ha csak nyaralni mész és az első komoly prioritásod egy reggeli a szállodában, akkor jó sok mindenről lemaradsz errefelé.

– Tekintsd inkább felfedezésnek az ittlétet! Kelj korán, érj oda elsőnek és élvezd a felkelő nap fényében fürdő és lassan életre kelő Angkort! Ne hagyatkozz mindenféle internetes mendemondára és tuti tippekre.

– A hajnali párán átszűrődő lágy fények csak ilyenkor keltik életre a múlt emlékeit. A déli nap brutális ereje összemos mindent, kifakítja a színeket, összehúzza a fények és árnyékok játékát. Gyönyörködj inkább a reggeli Angkor festői látványában.

– Légy bátor és térj le a kitaposott utakról és sétálj végig az erdei ösvényeken. Mindegyik végén egy-egy, a turista hordáktól nem háborgatott csodát találsz!

– csak hivatásos helyi bennszülött idegenvezetővel menj! Külföldi nem kaphat idegenvezetői engedélyt. Ma már rengeteg büntetést lehet fizetni egy „filléres” de durván illegális szolgáltatás igénybevétele esetén.   

CSINÁLD MAGAD ANGKORT HAJNALBAN!

Nagyon gyakran járok arra. Ez vagy egy tucatszor előfordul velem évente. Előfordul az is, hogy korán reggel kitántorgok az ágyból és tetszek egy hajnali kört. Ezt javaslom neked is! Az alábbi program javaslat az ilyen hajnali barangolások során állt össze. Csak mutasd meg a listát egy tuk-tukos idegenvezetőnek. Tudni fogja, milyen sorrendben és hová vigyed a reggeli-délelőtti körre!

Tisztelettel jelentem, napfelkelte mindenütt van és eszméletlenül szép! Amerre ma jártam és nemcsak fotóztam, de bele is gondoltam kicsit a hajdanvolt királyság mindennapjaiba is; a helyeken ahol szerintem a legszebbek a napkelték:

  • SRAH SRANG mólójánál, a királyi fürdő tavánál,
  •  NEAK PEAN gyönyörű kis szigetén,
  •  ANGKOR WATnál is csak kicsit messzebbről kell nézni, mint az ott tipródó több ezer turista,
  •  VII. Jajavarman mosolyánál a BAYON TEMPLOM tetején,
  • KIRÁLYI PALOTA bejáratánál,
  • az ELEFÁNTOK TERASZA párkányánál,
  •  a PHIMEANKAS oroszlános lépcsőjénél,
  •  a király trónusának helye mögötti LÓTUSZ DOMBnál, ahonnan a díszelgő sereget figyelte az uralkodó,
  •   a LEPRÁS KIRÁLY teraszán, akinek a tekintete a túlvilágra vezető utat kutatja,
  • egy kis ösvény mentén PRASAT TOP erdejében, a dzsungel mélyére vezető kis ösvények mentén,
  •  PRASAT PREY templomdombján,
  •  és TA NEI hatalmas fákkal benőtt erdei templománál…

Nemcsak ezeken a helyeken, de még ezer más helyen is gyönyörű a reggel Angkorban. Ha ilyenekkel akarod kezdeni a napot Siem Reap-ben és nem csak a híres helyek ezerszer kipróbált szelfizésével: kérdezz engem. Írj egy levelet, vagy hívj! Szívesen válaszolok és segítek összeállítani a programot.

EGY KIS REKLÁM A VÉGÉRE

Egy érdekes de nem magányosan barangolós lehetőség, amit méginkább inkább ajánlok: kombinált Vietnám-Kambodzsa körutunk. Minden vietnámi körút “végére” illeszthető a kambodzsai kiegészítés. Mi ebben a trükk? A vietnámi körút középső és déli szakasza a  korábbi Csampa királyságon és korábbi hindu kultúrára épülő helyeken vezet keresztül. Ezalatt van idő, hogy elegendő információt tudjunk adni az utat Kambodzsában folytató utasoknak.  Ha már elmegyünk My Son-ba a Csampa királyság szent völgyébe, akkor “élőben” is be tudunk mutatni pár dolgot a hindu kultúrával kapcsolatban. És ez szerintünk sokat segít abban, hogy egy Angkor látogatás ne csak egy fél évezrede eltűnt civilizáció romtúrája legyen, hanem egy izgalmas utazás egy hajdanvolt hatalmas birodalom mindennapjaiba is.

Kambodzsával kapcsolatos részletes és aktuális útiterveink információs könyvtárunkban megtalálhatók itt: YOURDESTINATION – INFORMÁCIÓS ÉS KATALÓGUS KÖNYVTÁR

A fotózás szerelmeseinek egy is kiegészítés erről a körútról: És persze nem csak Angkorban lehet nagyon ütős hajnali és alkonyati fotós programokat csinálni velünk. Vietnam legszebb helyei, Hong Kong csodavárosa, Japán déli szigetei is elérhetők velünk.

[/pl_text]
[/pl_col]
[/pl_row]