(Demmel László – Shi Xing Pei): Egy kis személyeskedő bevezető…

Most, hogy végre elindult ázsiai információs vegyeskereskedésünk, személyesen is nagyon fontosnak tartom, hogy erről a fantasztikus kontinensről ne csak mi (Yourdestination) írjunk, ne legyen ez valami céges beltenyészet. Megkértünk tehát néhány fantasztikus embert, akik életüket, szellemüket és lelküket is Ázsia megismerésére szentelik – és ezért ők az igazi hiteles forrás Ázsiai mindennapjairól írjanak nekünk ottani barangolásaikról, kalandjaikról, tapasztalataikról.

Elsőként szeretném bemutatni Lillát első cikkét. Őt már vagy húsz éve ismerem. Vagy 15 éve összepakolta hátizsákját és elindult Kínába. Élt és tanult befogadó templomomban az „igazi” Shaolin templomban a Song Shan hegységben, majd tovább vándorolt és hosszabb időn keresztül élt taoista szerzetesként a Zhong Yue Miao-ban a taoizmus egyik híres templomában. Innen látogatott el egy időre a Wudang hegységbe. Ezután ázsiai léte kicsit kinyílt, Hong Kongban telepedett le és alapított családot. Ma ismét köztünk él Magyarországon.

Azt hiszem, ez a pár bevezető mondat elég ahhoz, hogy felkeltse érdeklődéseteket iránta és minden olyan – a blogban megjelenő írása iránt is – amiben megosztja velünk ázsiai léte történeteit.

Át is adnám neki a billentyűzetet. Kérlek, fogadjátok szertettel Őt és első írását!

Egy kalandos utazás története

Amikor csaknem két évtizede először szállt le a gépem Pekingben, tudtam, hogy ez a kapcsolat egy életre szól. Öt éves korom óta harcművészkedem, és a sok különböző ágazat közül a kínai Kung Fu stílusok, majd a Tai Chi lettek azok, amelyekben igazán otthon éreztem magam. Annyira, hogy – emlékszem – már édesanyámnak is bizonygattam óvodásként, hogy Kínában megyek majd férjhez. (Amiből ugyan Hongkong lett, és nem úgy, ahogy elképzeltem, de ez egy másik történet.)

Amikor már fiatal felnőttként végre eljutottam a legendás Shaolin templom falai közé, megszállottan kutattam az ősi kínai kultúra jeleit. Az ország rohamos tempóban fejlődött akkoriban (és most is), és sokszor éreztem, hogy ugyancsak szemfülesnek kell lennem, ha a számomra valódi értéket képviselő esszenciához el akarok jutni. Kína számomra egy mámoros keveréke a sok ezer éves művészeteknek és a legmodernebb vívmányoknak. Az ottani emberek pedig valami egészen különleges módon léteznek e két véglet között.

Emlékszem, egyszer a Henan tartomány beli Zhong Yue Miao taoista templomból szerettem volna a Wudang hegység harcművészeti fellegvárába eljutni.

A buszjáratot már ismertem. Forróság, tömeg, a dezodort pedig akkor még hírből sem ismerték a vidékiek. A vonatút már kényelmesebb lesz, gondoltam, veszek helyjegyet. Igenám, de az indulás előtt több órával bizony már nem kaptam. Nagy levegő, összeszedtem minden bátorságom és megváltottam a jegyem életem legelképesztőbb utazására.

A kocsiba ennél több ember fizikailag nehezen fért volna be. Nemcsak az üléseken ültek, de a sorok közt végig lapjával állt a tömeg… míg el nem fáradtak. Akkor, szép fokozatosan elkezdtek lefeküdni a padlóra… egymás hegyén-hátán. Jelentem, egy idő után bizony én is elbóbiskoltam egy idegen kínai férfi hátán.

Aztán egyszercsak jött a kalauz. Az utasok halmainak tetején át…

És kiabált, hogy van még hat helyjegye – persze az eredeti ár kétszereséért.

Oltári mákja tud ám ott lenni egy fehér lánynak pusztán a bőrszíne miatt. Integettek is a kedves utastársak, hogy itt van egy minden bizonnyal luxushoz szokott európai lány. Dehogy javítottam ki őket! Boldogan kifizettem a jegyet, ami egy háromemeletes ágy tetejére szólt. Onnan aztán meghallgathattam kínai nyelven egy eszmefuttatást arról, hogy a hazai kultúra miért sokkal magasabb rendű, mint az európai. Nem tudhatták, hogy minden szót értettem. Egy ideig bírtam, majd csak leszóltam kedvesen, kínaiul az ágy tetejéről: „Igazán nagyon érdekes.” Ők szabadkoztak. Végül elaludtunk.

A csaknem tizenöt órás út után felüdülés volt leszállni. A Wudang hegy látványa mindenért kárpótolt. (Hogy az elektromos riksával milyen kalandjaim voltak, egy következő írásban elmesélem.)

A papok, bár az ősi kultúra letéteményesei, azért érzékelhetően érdeklődtek a modern, nyugati élet iránt, ezért minden nap, órákon át hallgattuk egymást. Én az ő bölcsességeiket, ők az én mindennapi életemről Magyarországon… És távolság ide vagy oda, most, hogy újra Magyarországon élek, bizony visszavágyom.

Bán Lilla

Honlap: http://banlilla.com

Facebook: Tai Chi Emporium

(Demmel László): Végezetül, de nem befejezésként…

Azt hiszem, elég kellemes kis történet volt. Remélem, hamarosan következik még vagy száz ilyen! Ahogy Lillát ismerem, nagyon sok érdekességet tudhatunk majd meg tőle Kína érdekes és titokzatos világáról.

Hamarosan még egy nagyon érdekes lehetőség is elérhető lesz számotokra az Ő segítségével! Indulnak a Tai Chi Emporium magyar és nemzetközi projektjei. Hamarosan bővebben is beszámolunk ezekről.

Write A Comment