Szerzők: videóriport:      李奇 (Lǐ qí),      szöveg: Demmel László

A szerkesztő személyeskedő bevezetője:

Az utóbbi hétre tervezett riportot és alanyát sajnos kicsit leamortizálta a covid. Ez a riport is meglesz majd, csak egy kicsit várni kell még rá… Így nálunk is van egy kis késés a riportok közlésébe. most azonban egy tényleg érdekes és elgondolkodtató résszel folytatjuk.

Ennek a riportnak szinte semmi köze a kínai utazásokhoz, de azért mégis…

 

MEGLEPETÉS A KÍNAI UTCÁN, MAGYARUL

Kínában járva, egyre gyakrabban találkozhatunk teljesen kínainak néző emberekkel, főleg fiatalokkal, akik hirtelen és kedvesen mosolyogva megszólítanak. Ez eléggé sokkoló lehet, mert ezt általában tökéletes „budapesti” magyarsággal teszik, vagy éppen egy tökéletesen érthető, de  kicsit furcsa akcentussal. Hamar kiderül, hogy legtöbbjük megtett egy jó nagy kört a világban, de főleg Magyarországon, majd hazatért az „óhazába”, Kína valamelyik városába. Szinte kivétel nélkül második generációs magyar kínaiak. Vagy már Magyarországon születtek, vagy gyermekkorukban kerültek ide szüleikkel együtt. Közös jellemzőjük, hogy magyar környezetben, magyar barátokkal és magyar iskolában nőttek fel.

 

Mindegyikük egy nagyon sajátos életutat járt be a találkozásig. Mindegyikre jellemző egy kicsit hontalan viselkedés, mert a két kultúra között középen állnak. Ez azonban egy hatalmas előny is számukra! A magyarországi iskola (ez azért mindig valamilyen jó nevű és hírű suli, gyakran egyetem is) tettek egy jó nagy kört Európában, aztán haza húzta őket Kína.

 

Ilyen a mai riport alanya, Mimi Chen is. De, pontosan ilyen a riporter is!  A fentiekre kicsit jobban odafigyelve, a riport kicsit jobban érthetővé válik.

·       Miért is jött annyi egy gyerekes kínai család Magyarországra?

·       Miért is volt a legjellemzőbb a kiskereskedelmi üzletek, éttermek nyitása?

·       Miért is tettek meg mindent azért, hogy gyermekeik a lehető legjobb kettős kulturális nevelést kapják?

·       Miért is indul neki a vágnak olyan sok Magyarországon született kínai gyermek, még ma is?

·       Hogyan és miért tért vissza jó részük az óhazába?

·       Hogy tudják hasznosítani a magyar énjüket Kínában?      

 

Ezekre a kérdésekre szeretnénk néhány érdekes és hiteles választ adni a riportban.  


És most térjünk a lényegre! Nézzétek és hallgassátok meg Viktorral készült riportunkat!

          

A Magyarországon élő kínaiak második

 generációja gyakran indul bolyongásra Európában és aztán legtöbbször hazatér Kínába. Hogyan és miért? Megtalálhatják-e helyüket a két, egymástól gyökeresen eltérő világ között?


Megnézem a videót

Comments are closed.