Szerzők: videóriport: Dobrai Csenge,      szöveg: Demmel László

Szerkesztői megjegyzés. Kambodzsa igazi „lelkével” foglalkozó anyagaink, a Magyar Tamással készült bevezetők után, újabb állomással bővülnek! Tamás a helyszínen már hosszú ideje élő magyar szemével láttatja a mindennapi életet. Ez a riport sorozat a Kambodkaszt Kambodzsa „magyar” szemmel c. podcast-sorozat témaköre. Reméljük, hamarosan folytatódik ez a szál is, új és érdekes témájú riportokkal. Az eddigi anyagok igen hasznosnak bizonyultak az országba ismét elindulni kívánó utasaink számára is.

 

Most elérkezettnek látjuk az időt, hogy egy újabb és kőkeményen tudományos szemszögből is megvizsgáljuk Kambodzsa, és egyben a délkelet-ázsiai térség kultúrájának és társadalmi folyamatainak izgalmas változásait. Ehhez nem is kell semmi más, mint a kambodzsai információs projekt, ami egy ifjú kutató, Dobrai Csenge igazi szívügye. Ebben a rovatban a térséggel „hivatásszerűen” foglalkozó szakértők, egyetemi oktatók szólalnak majd meg a témában.

A NézőPont: Profi vélemények Kambodzsáról, nem csak utazóknak

A megszólalók a saját hivatásuk szempontjai alapján, saját nézőpontjukból vizsgálják a témát és adnak remek támpontokat egy izgalmas és élvezetes kambodzsai utazás - nem csak ősi romokat és egyéb maradványokat csodáló, legfeljebb pár napos látogatás – megszervezéséhez is.  De a fő cél nem is ez, hanem a magyar nyelven, hitelesen és a nagyközönség számára is befogadhatóan összeállított információk eljuttatása az érdeklődőkhöz. Sajnos, ez az én személyes véleményem is, ilyenből nagyon kevés áll magyar nyelven rendelkezésre. Ezért aztán a témakör és a rovat neve: NézőPont.

 

És miért is különleges a NézőPont#1?

 

Ahogy az első anyagot meghallgattam, el is zsibbadtam kicsit. Legalább 15, önálló posztot is megérő téma került elő benne. Aztán rájöttem, Csenge nagyon ravasz és céltudatos volt a kérdések összeállításakor! Dr. Klemensits Péter (részletesen bemutatásra kerül a podkasztban) válaszai egy tömör és lényegretörő tartalomjegyzéket és kivonatot adnak rengeteg Kambodzsával kapcsolatos témához. Szerintem, ezek lesznek az igazán jó alapjai a későbbi, részletező anyagokhoz.

     


És most térjünk a lényegre! Nézzétek és hallgassátok meg Péterrel készült riportunk 1. részét!


A sztori valamikor kétezer évvel ezelőtt kezdődött... Először kis királyságok alakultak, majd összeálltak az ősi Funanná. Következett a két Csenla, amelyből a "szárazföldi" lett a ma ismert Khmer Birodalom. Meg is hódította majdnem az egész félszigetet. Lelkesen  hódítottak vagy éppen vesztettek. Vietnám, Sziám, Laosz és a Csamok királyságai is lelkesen részt vettek ebben a játékban. Ez nem ment komoly erőszak nélkül...

Megnézem a videót

Comments are closed.