Szerzők: videóriport: Dobrai Csenge,      szöveg: Demmel László

A személyeskedő utazásszervező bevezetője: A most ajánlott podcastnek látszólag nem sok köze van a hamarosan meginduló, Kambodzsa szépségeit és titkait bemutató körútjainkhoz. A riportalanyok nem is kambodzsaiak, hanem magyarok. Ők hivatásszerűen foglalkoznak Kambodzsával. Mindennap. Mégis, a beszélgetések során pontosan kibontakozik szinte ugyanaz a válasz, amit én szoktam adni azoknak, akik kambodzsai utazásra készülnek (ha odáig eljut valaki, hogy ilyeneket kérdezzen tőlem, akkor általában velünk…).

 

Hiteles információk Kambodzsáról

Ahhoz, hogy a korábbi (szerintünk szörnyű színvonalú) helyi magyar nyelvű szolgáltatásoknál jobbat, igazi Yourdestination szolgáltatásokat tudjunk nyújtani nem csak pár helyen, de Kambodzsa egész területén is, szükségünk lesz egy igazi és legális helyi szakemberre is.

 

Ebben is szerencsénk volt, mert egy zseniális és fiatal magyar keletkutató, Dobrai Csenge keresett meg minket. Az ő szakterülete és projektjének témája: Kambodzsa. Egyben, úgy ahogy van.  Vele indítottuk el új, Kambodzsát és a kinti magyarokat valamint Kambodzsa történelmét és mindennapjait ismertető podkaszt sorozatunkat is. Ennek első adása egy igen különleges és színes egyéniségről, Magyar Tamásról szól.  

  
{{text}}

És miért is hallgassunk ilyen riportokat?

Hazatérő utasaink visszajelzései azt mutatják, hogy ilyen előismeretekkel felvértezve sokkal mélyebben el tudnak merülni Kambodzsa szépségeiben, izgalmas és titokzatos történelmének és kultúrájának rejtelmeiben.A végeredmény egy élethosszig megmaradó izgalmas és szép élmény. Az ilyen előkészületekben is nagy segítség lehet ez a riportsorozat Kambodzsáról és az ott élő magyarokról.  Az „alanyok” mindig Délkelet-Ázsiát megjárt, ott éveket eltöltő, igazi szakemberek. Érdemes meghallgatni mondanivalójukat!  

Egy kis ideiglenes bevezető...

Ahogy szerkesztés közben hallgattam az immár sokadik anyagot Tamás tolmácsolásában, rá kellett jönnöm, hogy én nem tudok jó bevezető anyagot írni róla. A lehető leghitelesebben ő maga tudja majd bevezetni ezt a riport sorozatot. Meg is kértem, írjon egy jó kis bevezetőt. amint megérkezik az anyag Kambodzsából, le is cserélem majd a mostanit arra.


És most térjünk a lényegre! Nézzétek és hallgassátok meg Tamással készült riportunkat!

Különleges utazás: vadász - mentős - rendőr - ENSZ missziós egyenruhák során át Kambodzsába. Aztán még 28 év az újonnan választott hazában. Egy hiteles  kambodzsai magyar.


Megnézem a videót

Comments are closed.