Tegnap (2020.12.08.) megnyílt a COVID vakcinára jelentkezés lehetősége. Aznap már reggel hatkor és nagy lelkesen regisztráltam is. Számomra lételem és egészen jó megélhetési forrás is az utazás. Nem igazán engedhetem meg magamnak, hogy egy kicsit is kimaradjak belőle mindenféle vészmadárkodás miatt. Ezzel és most megtettem mindent ez ügyben, amit csak tudtam. Szerintem, aki utazni akar mielőbb, az járjon el hasonlóan.    

Biztos vagyok abban, hogy jó páran fognak kommentelni az ördögtől való, gyíkemberek által kitalált és világösszeesküvők által, a globális háttérhatalom háttér finanszírozásával kifejlesztett folyékony döghalál ellen. Az is biztos, hogy olyan véleményeket is fogok kapni, miszerint a sötét hatalmak elvtelen kiszolgálója vagy akár a gyanútlan emberiség gyilkosa vagyok.

Nem szeretnék itt bele menni a manapság annyira népszerű COVIDolásba. Mindenkinek a véleményét tisztelem, a COVID pánik bajnokaiét is és ennek a vírusnak létezését is bigottan tagadó csoportét is. Nem is akarok állást foglalni az ügyben. Amit itt következik, az a saját (szerintem jól megalapozott) véleményem. Nem média hörgésekre alapul, hanem az érintett országok (éppen) hatalmon lévő kormányainak hivatalos állásfoglalására, és szerénytelen személyem majd negyven éves mindennapi tapasztalataira. 

2021 TAVASZA: CSAK KÉT FAJTA EMBER LÉTEZIK MAJD…

Röviden és tömören: Az egyik fajta már belövette magát valamelyik COVID kotyvalékkal, a másik meg az, aki nem utazik, legalább is repülővel nem. Lehet, hogy ez kicsit sommás kijelentés, de ez van. Az utaztatásban eltöltött jó néhány évtizedem minden egyes tapasztalata ezt mutatja és az ázsiai országokban megjelenő hivatalos dokumentumok és előzetesek is szintén.  

Jelenleg az utaztatás minden résztvevője kínos és lehetetlen helyzetben van. Alapvetően gőze sincs arról, mi történik éppen és egyáltalán, mi ez az egész téboly. Szerencsére megjelent a kommunikáció „Isteni Csodája” és már fel is tűnt a horizonton. Ez, gondolom mindenki tudja, a vakcina. Állítólag nagyon véd és pillanatok alatt el fogja pusztítani a kis gonosz koronás cuccot az egész világon. 

Ez már igen! Erre már lehet hivatkozni és mindent ennek alárendelni papíron! És ez nem is baj. Ha tényleg működik és megoldja a dolgot, akkor hajrá, utazzunk! Új módon; drágábban, mint régen és minőségibb programokra. DE, ehhez láthatóan kell majd az a kis szuri, ami minden országot, légitársaságot, utaztatót tökéletesen mer fog nyugtatni (remélhetőleg)…

EZÉRT NEM UTAZOL MAJD VELÜNK SZURI NÉLKÜL

Azoknak a harcos jogvédőknek és oltás ellenes aktivistáknak, akik „csakazértsem” hajlandók egy egész bolygónyi népességgel közösen mozdulni, marad azért még egy utazási lehetőség. Valószínűleg, de nem biztosan. A mostanáig már jól kidolgozott és bejáratott PCR tesztes és kötelező karanténos eljárás. Egy kis magánzárka az utazás elején és még egy kicsi a visszaérkezéskor. Akinek ez jó, válassza bátran ezt a lehetőséget!

Aki meg nem ilyen „cigánylova” fajtán vakmerő, az erősen könnyített pályán kezdheti ismét a barangolást. Érdemes! sok remek hely van ezen a bolygón, amit érdemes meglátogatni!      

SZURI NÉLKÜL: KÍVÜL TÁGASABB!

Nincs az a hatalmon lévő politikus, aki ismét ráengedné ellenőrizetlenül a fehérember tömegturizmusát a saját országára. Ha megnézzük Délkelet-Ázsia országait, kitűnő COVID statisztikákat találunk csak. A lakosság talán 1-2 ezreléke az, aki egyáltalán közelébe került ennek a fajta koronának. Nagyon sok oka van ennek, lesz is majd róla később egy cikk. most elég annyi, hogy a járványok elleni védekezés ezekben a trópusi országokban mindennapi rutin és egy ilyen gyenge kis vacak mint a COVID 19 nem akadály. Ami ebben a sikerben a gond, hogy nem alakult ki semmiféle védettség sem a lakosságban. Erre a kovidosan szűz terepre ismét ráengedni a mindenfélével, de főleg a COVID-dal telepakolt turisták hadát nem egy szerencsés dolog. Akár még kormányváltás is lehet belőle!

Ebben a helyzetben országok sora jelenti be éppen, hogy tavasztól szeretettel várja ismét az utazókat, de csak érvényes COVID oltási bizonyítvánnyal. Ilyen például Málta is. Ázsia minden szóba jöhető országa kijelentette már: majd visszatérünk a tömegturizmus kérdésére, amikor a vakcina már minden utazni vágyó számára elérhető lesz. Ez, számomra legalább is, elég egyértelmű.  

SZELEK SZÁRNYÁN NULLA COVID

Nincs az a légitársaság amelyik vállalná azt, hogy a célállomáson visszapakolná az összes utast és visszavinné, természetesen a saját költségére, az indulás reptérre.

A komolyabb légitársaságok is szervezik a különféle egészségügyi járatokat. Ázsiában már jó pár helyi/fapados légitársaság be is üzemelt ilyeneket. Vannak „sima vegyes” járatok, PCR járatok, vakcina járatok és az utóbbi kettő kombinációja is. Ami biztos: a járatvégi országok aktuális előírásain túl, biztosan meg fogják követelni a transzkontinentális utaknál a COVID mentességet, azaz a vakcina igazolást. 

BIZTOSÍTÁS, BIZONYTALANSÁG

A nagyobb biztosító társaságok is kezdenek ráharapni erre a dologra. Elvileg már most is benne az ÁSZF-ekben a járványügyi gumiparagrafus. Megjelentek a nemzetközi biztosítók kiemelt COVID kockázati ajánlatai is. Egyszerűen kizáródik az, aki a vakcinás országok valamelyikére kér biztosítást és nincs beoltva.

UTAZÁSSZERVEZŐ JOGI VÉDŐRUHÁBAN

Sőt, egy kicsit tovább is megyek… Nem lesz olyan épeszű hivatalos utazásszervező sem, vakcina pecsétes papír nélkül vállalna ázsiai utaztatást. Elvégre nem vagyunk Ázsiában lappangó illegális „idegenvezetők”.

És például nekünk, mint az ipart már 1981 óta gyűrő vállalkozásnak, mint öngyilkos hajlamaink sincsenek. Ha egy velünk utazó csoport bármelyik tagját megfognák COVID ügyben, akkor az egész társaság kontakt személlyé válik minden célországunkban. Ilyen esetben mi nem tűnhetünk el kezünket széttárva, mint a kint lappangó önkéntes magyarok teszik. Helyt kell állnunk és ott helyben és azonnal keletkezik utasonként akár több ezer USD költségünk is. A rengeteg többletmunkáról és bevétel kieséről nem is beszélve.

Gondolom, elfogadható az az álláspont, hogy nem nagyon szeretnénk ilyen helyzetbe belerángatni az adott társaság egyetlen vétlen tagját sem, de magunkat sem.

LEHETNE ITT AKÁR VÉGE IS…

De, egyenlőre nem lesz. Ez a tisztázódási folyamat és a hamarosan megújuló nemzetközi tömeges turizmus (az üzleti, szolgálati, és diplomáciai utazás most is működik!) szabályrendszere csak most van kialakulóban. sok még a kérdés, de az alap, amiben mára már minden érdekelt egyetért az a következő:

Csak fertőzés mentes utas barangolhat összevissza ezen a bolygón és csak teljes személyi ellenőrzés mellett. Akinek ez nem megy, az maradjon otthon és erősítse hazája belső turizmusát.

Demmel László

YourDestination

Write A Comment